PostHeaderIcon Közérdek a méhészek támogatása?

Mind a növénytermesztés, mind a kertészeti ágazat termelékenysége nagymértékben függ a méhek beporzó tevékenységétől. Ezért a szakbizottság az ágazat számára rendelkezésre álló támogatások fenntartását kéri az EB-től – olvasható az MTI-n.

Az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága tegnapi állásfoglalásában arra kéri az Európai Bizottságot, hogy az ágazat számára rendelkezésre álló támogatásokat a jövőben is tartsák fent, sőt, azokat növeljék meg a 2013 utáni Közös Agrárpolitika keretein belül. Az állásfoglalásról az EP várhatóan a novemberi plenáris ülésen szavaz.

Az állásfoglalás-tervezet összefoglalja többek között a méz forgalmazásával kapcsolatos kérdéseket, az árak ingadozását és a méhek pusztulása okozta nehézségeket. A tervezet szerint a jövőben javítani kellene a méztermelés alakulásával kapcsolatos statisztikai adatok előrejelzését, jobban össze kellene hangolni az Unión kívülről importált méztermékek ellenőrzését, valamint a méhészeti kutatási programok fejlesztését.

A méheknek a termelési hozamok fenntartásában megkerülhetetlen szerepe van. Tabajdi Csaba szocialista EP képviselő ezért azt indítványozta, hogy a beporzást, mint szolgáltatást, sorolják a környezeti közjavak kategóriájába. E közérdekű szolgáltatásért a méhészek számára pénzügyi támogatást kellene nyújtani.

 

forrás: agrarszektor.hu